Sikeres pályázat révén hamarosan akár mintaprojektté is válhat a fürdővárosban nemrég létesített piac. Az önkormányzat döntött a támogatási igény benyújtásáról.
A kistermelői rendelet gyakorlati alkalmazásáról, a helyi termékek értékesítésének marketing jellemzőiről és a „Slow Food” mozgalomról tartottak előadást Hévízen.
A környezettudatosság segítése céljával, önkormányzati szervezésben ismeretterjesztő előadás-sorozat indul, összefüggésben a múlt évben lezajlott belváros rekonstrukcióval Hévízen.
Az országban másodikként, január 10-én indult el a MOSZ szálláshely-minősítő képzése. A képzés egyhetes intenzív tanfolyam, melyen az érdeklődő magánszálláshely-adók vehetnek részt.
Még újdonság, ám aki egyszer kipróbálta, úgy érzi, hogy elválaszthatatlan a szabadidő jó eltöltésétől. Nem másról van szó, mint a hévízi műjégpályáról.
Pénteken a hévízi reumakórház kollektívájának karácsonyt köszöntő ünnepségén került átadásra az a márványtábla és oklevél, mely a Hévízi-tó Zala megye 7 csodája közé kerülését tanúsítja.
Közel hetvenmillió forintot költhetnek a Hévíz egregyi részén található római kori romkert fejlesztésére, ami a balatoni turizmust szolgálja. A terület a szabadidős lehetőségek mellett számos programnak is helyet ad majd.
Az ausztriai Fertó-tó régió desztinációs menedzsmentjének munkájával és a térség vonzerő kínálatának néhány szegmensével ismerkedhettek meg a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület egynapos szakmai útjának résztvevői.