Vásárra is viszik

in
Az Underground együttes sok vendégfellépés mellett rendszeres szereplôje a fürdô

Idén új helyszínen, a Széchenyi utcai autóparkoló szomszédságában kialakított rendezvényparkban zajlik a Hévízi ősz című általános, turisztikai kiállítás és vásár.

A Hévíz és Térsége Kamarai Tagok Kulturális Alapítványa által hagyományosan szervezett program ünnepélyes megnyitójára ma 17 órakor kerül sor.

A fesztivál jellegű rendezvényen házigazdaként Vértes Árpád polgármester, a szakmai támogatók képviseletében Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mond köszöntőt. Ezúttal kerül sor a kamarai elnökség vásárdíjának átadására is.

A korábbiakhoz hasonlóan mintegy 40 kiállító várja a vendégeket, kézművesek, borházak mellett bőséges gasztronómiai kínálattal is találkozhatnak a látogatók. A turizmus helyi és kistérségi szereplői közös standon ajánlják a szolgáltatásokat, az azokról szóló kiadványok segítségével.

A délutáni óráktól színes kulturális műsorok kísérik az eseményt, mindennap a Silver Band báli zenéje mellett táncestek zajlanak.

Színes, gazdag kulturális kísérőműsor
A 3 napos kiállítást és vásárt esténként kulturális programok kísérik. A kamarai alapítvány támogatásával mûködô Underground tánccsoport a nyitónapon és szombaton is szerepel. Továbbá a pusztaszentlászlói „Csak Csajok” táncegyüttes, a gyenesdiási Salsa Cuba Dance Club, a rezi Rezidance és a Pindur táncegyüttes szerepel, vasárnap a Musica Antiqua együttes ad koncertet.

Forrás: Zalai Hírlap
Szerző: Horányi Árpád
Link: http://www.zalaihirlap.hu/helyi_kiadasok-heviz_keszthely_zalaszentgrot/2...