Modellezett belvárosi rekonstrukció

Modellezett belvárosi rekonstrukció

A kivitelezés indítása előtt egy jókora útszelvényen modellezte az SZ-L Bau, hogy milyen is lesz a hévízi Sétáló utca és az Erzsébet királyné utca díszburkolata, s miként festenek a valóságban az utcabútorok.

A jóváhagyott tervekre épülő bemutatón a képviselőtestület és a bizottságok tagjai is jelen voltak.

- Én kértem ezt a bemutatót, hogy a helyszínen is megtekinthessük, milyen lesz a belváros. Sokszor tárgyaltunk róla, jóváhagytuk a terveket, mégis más, amikor a valóságban is látjuk. Ráadásul, ha a valami kifogásként merül fel, akkor még időben változtathatunk. Igaz, csak apróbb módosítások jöhetnek szóba, hiszen a pályázattól nem térhetünk el. Azzal a támogatás odaítélését veszélyeztetnénk – mondta Vértes Árpád polgármester.

A kivitelező az Erzsébet kirányné utca egy szakaszát használta fel a bemutatóhoz. Az egyik oldal a sétálóutca világos és sötétszürke gránittal variált burkolatát, a sárga kövekkel megjelenő sávban pedig az ide tervezettet burkolatot szemléltették. A középen szaladó út a sötétszürke gránitkövekkel a hajdani macskaköves utak hangulatát idézte vissza. A kivitelező homokcsíkot is húzott az üzletek előtt, egyértelművé téve, hogy az utcákban bizony nem ér faltól falig a rekonstrukcióban érintett közterület.

– A sávok meghúzásával arra a problémára szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a pályázat nem kezelte a közterületen kívül eső magánterület kérdését. Ezért kérjük, hogy a testület és a polgármesteri hivatal ez ügyben kezdjen egyeztető tárgyalásokat a tulajdonosokkal – ismertette Szencz Lajos, az SZ-L Bau Kft. ügyvezető igazgatója.
A szemle nem mellőzte a vitákat sem.

Akadt képviselő, aki a szürke szín dominanciáját kifogásolta, s ezért javasolva, hogy legalább a padok és a kandeláberek fém részei kapjanak más színt. Az utcabútorokkal kapcsolatban több kifogás is felmerült. A Király László GAMESZ vezető nem csak azt tartotta aggályosnak, hogy a korábbi koncepciótól elütő, modern stílus jelent meg a városban. Üzemeltetői szempontból leginkább a szemetesekkel volt elégedetlen.

– Ezekbe a gyűjtőedényekbe környezetvédelmi termékdíjjal is terhelt műanyag zsákokat kell vásárolni. Naponta kétszeri ürítésnél ez nagyon sok kiadással jár, arról nem is beszélve, hogy a zsákok kiszakadnak, és akkor majd kézzel kell kikotorászni a szemetet – panaszkodott Király László.

A kivitelező szerint azonban több érv ütközik: - Itt üzemetetői oldalról jelent meg probléma, a nehezebb ürítéssel és tisztántartással. Ha építészeti oldalról nézem, akkor viszont praktikusabb, hiszen fedett, zárt és mindenképpen esztétikusabb megoldást kínál. A módosítási igényeket természetesen figyelembe veszzük, a kérdés csak az, hogy a közbeszerzés miatt mennyire tudunk rugalmasak lenni – válaszolta a felvetésre Szencz Lajos.

Még egy időközben felmerült változtatást is mérlegelnie kellett az önkormányzatnak. A macskaköves út kötőanyagához a kivitelező azt a bazaltzúzalékos technológiát ajánlotta, mely Európában elfogadott, az eredetileg tervezettnél olcsóbb, viszont megadja a visszabontás lehetőségét. Ezzel is számolni kell, hiszen a későbbiekben előfordulhatnak olyan estek, amikor hozzá kell férni a közművekhez.

(Forrás: Hévízi TV)

Link: http://www.heviz.hu/index_turista.php?page=hirdomping2&lang=hu&hir_lang=...