November 21-ig tart a LEADER program átalakításának társadalmi vitája
Az Ön véleményére is számítanak a LEADER program átalakításának társadalmi vitájában.
Az Európai Unió Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága 2007. szeptember 19-én hagyta jóvá a 2007-2013-as időszakra vonatkozó Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot.
Az ÚMVP intézkedésein keresztül mintegy 1300 milliárd forintnak megfelelő támogatás hívható le, jórészt az agrárium versenyképességét javító, illetve a természeti és a vidéki épített környezet értékeinek megőrzését célzó beruházásokra.
A vidékfejlesztési célok megvalósulásához a 2007-2013 közötti időszakban az ÚMVP mintegy 262 milliárd forinttal járul hozzá. A fejlesztési elképzelések kivitelezése során alapvető fontossággal bír a LEADER megközelítés, ami a települési önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek együttműködését, a részvételükkel megalakult helyi közösségek által stratégiába foglalt, alulról jövő kezdeményezések megvalósítását jelenti. A LEADER program regisztrációs időszaka 2007. október 10-én zárult le, az ÚMVP Irányító Hatósága (IH) 96 helyi közösség előzetes elismerési kérelmét hagyta jóvá.
Az ÚMVP 2010-ben félidejéhez érkezik. Éppen az elmúlt kormányzati ciklusban meghirdetett LEADER, a vidékfejlesztési források területe az, ahol a programban problémák mutatkoznak, annak részletei számos kritikát kaptak és kapnak ma is. A pályázók bonyolult, túlbürokratizált eljárásrend szerint, indokolatlanul hosszadalmas döntési folyamat után tudják csak megvalósítani elképzeléseiket.
A Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Államtitkársága, mint az ÚMVP Irányító Hatósága a LEADER program átalakítása és felülvizsgálata érdekében 2010. július 15-én munkacsoport felállításáról határozott. A bizottság feladata a program egyszerűsítését, közismert problémáinak kijavítását célzó feltáró tanulmány elkészítése volt. A dokumentum elkészítésében közreműködtek a Vidékfejlesztési Képzési Szaktanácsadási Intézet (VKSZI), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), az MNVH LEADER Szakosztály, az ÚMVP Monitoring Bizottság, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) munkatársai.
Jelen Vitaanyag a tanulmány alapján készült összefoglaló dokumentum, mely megítélésünk szerint tartalmazza azokat a LEADER program átalakítását célzó főbb területeket, amik változtatásával biztosítható a fenti célok elérése. A program mielőbbi egyszerűsítése érdekében a konkrét témaköröket fogalmaztunk meg a problémák tárgyszerű megjelölésével, azok megoldási javaslatával együtt.
Kérem, hogy véleményével és észrevételeivel segítse munkánkat. Remélem, hogy a Társadalmi vita 2010. november 21-i lezárását követően az Ön(ök)től kapott reflexiók alapján 2011. tavaszán már egy az igényeknek sokkal inkább megfelelő új pályázati ciklust tudunk indítani.
Budapest, 2010. október 28.
Tisztelettel:
V. Németh Zsolt
vidékfejlesztésért felelős államtitkár
Az összefoglaló dokumentum - vitaanyag - letölthető a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat honlapjáról és 2010. november 21-ig véleményezhető az online felületen.