Vasúti múltidéző
A Zalabért Sárvárral összekötő vasútvonal építésének századik évfordulója alkalmából emlékművet avattak Zalavég falunapján.
A szárny tervezését 1910-ben kezdték, majd 1975-ben megszűnt a vonal.
Az emlékmű ötlete civil kezdeményezésre született, Ruzsa Károly vasutasként is dolgozó helytörténész és Wölfinger Lajos úgy határozott: nem hagyják, hogy az évforduló feledésbe merüljön. A polgármesteri hivatal melletti téren állították fel a talpfákat, síneket és vagonkerekeket. A múltat - Pék József polgármester köszöntőjét követően - Ruzsa Károly idézte fel. Elmondta: a Zalabért Sárvárral összekötő szárnyvonalat 1910-ben kezdték tervezni, a beruházás üteme 1912 áprilisában hatalmas volt, 1913 júliusában már át is adták rendeltetésének. Naponta három vonatpár közlekedett Zalaegerszeg és Kőszeg között, azon belül Zalabér és Sárvár között. Akkori pénzben 12,4 millió koronába kerültek a munkálatok, a szárny engedélye pedig 1989-ig szólt.
- Ezt már nem érte meg, sajnos egy rossz döntés miatt - négymillió forintos évi hiányra hivatkozva - a szocializmus lebontatta a vonalat - fogalmazott Ruzsa Károly, nem titkolva: a közelmúltbeli vasúti vonalmegszüntetéseket is tragikusnak tartja. - A felmérés után megszületett a határozat a bontásról, a síneket 1975-ben felszedték. Ez egyben azt is jelentette, hogy a települést elvágták a külvilágtól. Maradt a buszközlekedés, de Zala és Vas megye határán ez sem igazán megoldott. Zalavég elszigetelődött, aki utazni szeretne, annak maradt az autó.
Pék József polgármester szerint jó lett volna, ha marad a szárny.
- Összekötötte volna a Balatont Béccsel - tette hozzá. - A jelenlegi helyzetet látva nincs remény, hogy újraépítsék. Annak idején pedig - a lengyár miatt - iparvágány is működött a településen, a vasút számos helyi lakosnak adott munkát. Úgy gondolom, hogy a szárny emlékét meg kell őrizni, ha már a visszaállítására nincs lehetőségünk.
Az emlékműavatás természetesen nem egyetlen eseménye volt a falunapnak. A plébánia épületében helytörténeti kiállítást nyitottak, nem maradtak el a szórakoztató programok sem. Felléptek művészeti együttesek, a gyerekeket ügyességi KRESZ-vetélkedő várta, jelen volt a toborzóiroda, volt motocross bemutató, s nem hiányoztak az egészségügyi mérések sem.
Forrás: Zalai Hírlap
Szerző: Sámel József
Link: http://zalaihirlap.hu/helyi_kiadasok-heviz_keszthely_zalaszentgrot/20100...