Hétmérföldes park: a turistákat is várja a pihenőhely

A Hétmérföldes park nem csupán a pihenést szolgálja, hanem sportolásra is lehető

Közösségi és családi pihenőhelyként, s a remények szerint turisztikai létesítményként is funkcionál majd a Hétmérföldes park, melyet nemrég alakítottak ki Óhídon.

A sportpálya melletti, korábban használaton kívüli, elhanyagolt területen kapott helyet a park, melyet teljes mértékben pályázati pénzből készítettek el. Bödör Endréné körjegyzőtől megtudtuk: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kiírásán 20,1 millió forintot nyert az Óhíd község Jövőjéért Alapítvány, a munkálatokat ez év júniusában kezdték meg. A funkciókról Molnár András polgármester adott tájékoztatást. Elmondta: a Hétmérföldes park nem kizárólag pihenőhelyként működik majd, hanem sport- és tornapályaként is.

- Sétányokat, piknik- és tábortűz helyeket alakítottunk ki, de emellett mászó- és bokszfal, ugrálóhely is várja az embereket - tette hozzá. - Úgy gondoltuk, szükség van a faluban egy olyan helyre, ahol meg lehet pihenni, lehetőség nyílik nyugodt környezetben beszélgetésre, főzőcskére, s sportolásra egyaránt. Nagyon bízom benne, hogy az óhídi lakosok mellett a turisták is felfedezik a parkot, a területet, mely úgy gondolom, a falu egyik éke.

A Hétmérföldes parkot holnap délután avatják fel ünnepség keretében.

A közösségi házat is felújítják
A park és a sportpálya közelében helyezkedik el a közösségi ház, a tornaterem, melynek felújítására szintén nyert pályázati pénzt a település. A mintegy ötvenmillió forintból megvalósuló komplex rekonstrukció munkálatait jövő évben kezdik meg. Így majd rossz idő esetén is biztosítani tudják a sportolási lehetőséget.

Forrás: Zalai Hírlap
Szerző: Sámel József
Link: http://zalaihirlap.hu/helyi_kiadasok-heviz_keszthely_zalaszentgrot/20100...