Sétaút, csobogó - A falurendezés folyamata nem állt le

A katolikus templom környéke teljesen megújul, a területet parkosítják, sétautak

Kisgörbő - Új arculatot kap a település központja, a pályázati pénzekből a templom teljes környéke megszépül. A beruházás július közepére fejeződik be.

- A falumegújító program keretében indulhattak be a munkálatok, az Új Magyarország Fejlesztési Program pályázatán 5,5 millió forintot nyertünk az összesen 6,7 millió forintos beruházáshoz - mondta elöljáróban Szabó Ferenc polgármester. - A legnagyobb átalakítás a templom környékét érinti, ott egyebek között sétautat, tavat, csobogót, virágágyásokat alakítunk ki, parkosítunk, s a tér burkolatot kap. Padokat is kihelyezünk. A templom mögötti támfalat szintén rendezzük, a részt megszabadítottuk a növényzettől. A buszmegállónál álló világháborús emlékmű és a templom díszes kovácsolt-vas kerítést kap a beruházás során.

A fejlesztés a teljes központot, az utca mindkét felét érinti, ám akad olyan rész, melyet az önkormányzat önhibáján kívül nem tud megújítani.

- Az Óhíd felé vezető úton, szinte közvetlenül az útkereszteződés után áll egy romos ház, melynek falai düledeznek - folytatta. - Nos, a tervekben annak a területnek a megújítása is szerepelt, ám - annak ellenére, hogy egy ideje már senki sem lakja - a tulajdoni viszonyai nem rendezettek. Ha a helyzet változik, természetesen igyekszünk megvalósítani ott is az elképzeléseket.

A falurendezés folyamata nem állt le

Kisgörbő nem is oly rég több település körjegyzőségének adott helyet, majd az önállósulások miatt elvesztette vezető szerepét. A falurendezés azonban nem állt meg, az elmúlt években felújították az egykori polgármesteri hivatalt, az orvosi rendelőt, s tavaly fásították az utcákat.

Forrás: Zalai Hírlap
Szerző: Sámel József
Link: http://zalaihirlap.hu/helyi_kiadasok-heviz_keszthely_zalaszentgrot/20100...