Kamerák vigyázzák a várost
Az utolsó kamera is a helyére került, így próbaüzemben már működik a rendszer, melytől a közbiztonság javulását várják Zalaszentgróton.
A kisváros tizenhárom pontján szereltek fel kamerákat a közelmúltban, a rendszer központja a polgármesteri hivatalban kapott helyet. Császár József polgármester reményei szerint a „láthatóságnak” köszönhetően javul a közbiztonság, s a vandálok is meggondolják magukat, mielőtt rongálásba kezdenének.
- Az utóbbi időben az országos tendenciához hasonlóan Zalaszentgróton is több lopás, betörés történt, ami irritálta a lakosságot is, az önkormányzatot is. Ezért gondoltunk arra, hogy visszatartó erőként kamerarendszert építünk ki - sorolta az indokokat.
- A Nyugat- dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán hatmillió forintot nyertünk, melyhez kétmilliós önerőt rendeltünk, s tizenhárom kamerát helyeztünk ki a legforgalmasabb helyekre, valamint a városba bevezető utakra. Egyebek között az iskolákat, a Szent István és templomteret, valamint a műemlék létesítményeket figyelik a berendezések.
Természetesen a rendszer által rögzített felvételeket - ezeket 72 óráig tárolják - csak a rendőrség tekintheti meg, ha bejelentés érkezik. Bíznak benne, hogy a kamerák megoldják majd a Kőhíddal kapcsolatos problémákat is. A műemléket ugyanis rendszeresen „megtalálják” a vandálok, akik már tönkretették a világítóberendezéseit, s lefeszegették a fedlapjait. Remélik azt is, hogy a jövőben fejleszteni tudják a rendszert.
- Ha az anyagiak engedik, illetve tudunk pályázni, szeretnénk bekamerázni a városrészeket, illetve a fürdő környékét is - tette hozzá a polgármester.
Forrás: Zalai Hírlap