Képzések, programok kilencvenmillióból

Új Magyarország Fejlesztési Terv

Zalaszentgrót - Közel kilencvenmillió forint ráfordításával minden korosztály számára képzéseket, programokat szerveznek húsz hónapon át, négy településen.

KOMPok a túlsó partra címmel a zalaszentgróti Városi Művelődési Központ konzorciumi partnereivel (a Kanizsai Kulturális Központ, a sármelléki ÁMK, a pókaszepetki Festetics Kristóf ÁMK) összesen 89,5 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán.

Varga István, a mentor intézmény igazgatója elmondta: fő cél a zalai közművelődési intézmények újszerű együttműködése, a hátrányos helyzetűek oktatási esélyeinek növelése, valamint munkaerő-piaci reintegrációja. Ezt szem előtt tartva az óvodásoktól a felnőttekig minden korosztályt tanulási lehetőségekkel, programokkal várnak, a hátrányos helyzetűek pedig kiemelt figyelmet kapnak.

A négy településen az óvodásokat kompetenciafejlesztő játszóház, játékos angol, az általános- és középiskolásokat pedig egyebek között számítástechnika, pályaorientációs, színjátszó szakkör, filmklub, nyári tábor várja.

A hátrányos helyzetű diákok és felnőttek a számítástechnikával, illetve az angol nyelvvel ismerkedhetnek, de tábort, helytörténeti klubot, kézműves foglalkozásokat, tanulás-módszertani képzést is szerveznek számukra. Nagykanizsán az érdeklődők beás nyelvi képzésen és roma népismereti klubfoglalkozásokon is részt vehetnek. A képzések és a programok ingyenesek lesznek.

Varga Istvántól megtudtuk: január végén Zalaszentgróton nyitják meg a projektet, amely húsz hónapon át kínál programokat rendszeresen.

Forrás: Zalai Hírlap