Hír archívum

Kistermelői szabályozás: legális disznótor, új falusi vendégasztal

Visszakapta a nevét a falusi vendégasztal szolgáltatás a kistermelői rendelet júliusi módosításával

– elemezte az agromonitor.hu számára az újabb változtatásokat Szabadkai Andrea, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület programvezetője. Legálissá vált a házi disznótor is a települési rendezvényeken, ha az állatok ellenőrzött állományokból származnak. A szabályozás ugyanakkor előírja, hogy a kistermelők is felelősek az általuk forgalmazott élelmiszerek biztonságáért. Szabadkai Andrea...

Új Magyarország Fejlesztési Terv

Zalaszentgrót (sj) - A Helyi érték - Értékhely nevet viseli a projekt, melyet tegnap délután alapkőletétellel indított útjára a Celodin Zalai Alapítvány.

Kardis Erika, a szervezet elnöke köszöntőjében elmondta: a közel kilencvenmillió forintos beruházás (az összeg nagy részét KEOP-pályázaton nyerték el) keretében megépítik a helyi termékek boltját, étkezéssel kapcsolatos szemléletváltási kampányt indítanak, s kiemelt hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre. Hozzáfűzte, hogy a...

Helyi termék rendezvénysorozat indul februárban

Egész napos, ingyenes szakmai konferenciák várják Hévíz és Zalaszentgrót térségének helyi termék előállítóit, fogyasztóit, gazdáit, önkormányzatait, civil szervezeteit. A cél a helyi termék előállítás, fogyasztás ösztönzése, az együttműködések elősegítése.

A Zala Termálvölgye Egyesület LEADER pályázati támogatással megvalósuló rendezvényei kéthetente várják a helyi termék témában érintetteket és érdeklődőket a szentgyörgyvári Széchenyi Pince, Bor és Rendezvényházban.

Az első...

Jáger Alexandra üzletvezető száraztésztát pakol a polcra - Fotó: Ohr Tibor

Felavatták szerdán a Celodin Házat Zalaszentgróton, ahol helyi termékek boltja nyílt. Az üzletben a város és a hévízi térség helyi termelőinek élelmiszereit és kézműves árucikkeit értékesítik.

A tízéves Celodin Zalai Alapítvány 95 százalékos uniós támogatással, 80 millió forintból hozta létre a Szentpéteri utcai épületet, ahol helyi termékek boltját nyitott.

- Célunk, hogy a vásárlók és a térségben dolgozó helyi termelők egymásra találjanak. Az emeleti oktatóteremben pedig...

Pályázat "Döbröcei Fecskeház" lakás bérletére

Döbröce Község Önkormányzata pályázatot hirdet a Döbröce, Hegyi u. 2. szám alatti „FECSKEHÁZ” bérleti jogának elnyerésére 80 m2-es felújított, kétszobás, összkomfortos lakás 0 Ft bérleti díjért maximum 5 évre.

A pályázati űrlap átvehető az Óhídi Közös Önkormányzati Hivatalban, Óhíd, Petőfi S. u. 3. (ügyfélfogadási időpontok: hétfőn 8-15 óráig, kedden 8-12 óráig, szerdán 8-16 óráig, pénteken 8-12 óráig), illetve...

Pályázat "Óhídi Fecskeház" lakás bérletére

Óhíd Község Jövőjéért Közalapítvány pályázatot hirdet a Óhid, Petőfi u. 9. szám alatti „FECSKEHÁZ” bérleti jogának elnyerésére 95 m2-es felújított, háromszobás, összkomfortos lakás 0 Ft bérleti díjért maximum 5 évre.

A pályázati űrlap átvehető az Óhídi Közös Önkormányzati Hivatalban, Óhíd, Petőfi S. u. 3. (ügyfélfogadási időpontok: hétfőn 8-15 óráig, kedden 8-12 óráig, szerdán 8-16 óráig, pénteken 8-12 óráig), illetve...

Nyertes pályázóink figyelem! Módosultak a határidők!

A LEADER, turisztika, falumegújítás, mikrovállalkozás fejlesztés és vidéki örökség kiírásokon nyertes projektek megvalósítási határideje 2015. március 31-re módosult az 1/2014. (IX. 15.) MVM rendelet értelmében.

Kérünk minden projektgazdát, aki még nem zárta le beruházását, olvassa el az 1/2014. (IX. 15.) MVM rendeletet, továbbá helyes értelmezés érdekében keresse meg...

Hagyományos ház és vályog építőkurzus Zalacsányban

Hagyományos ház és vályog építőkurzus Zalacsányban a Pálos Vendégházban Vass Zoltán vezetésével 2015. április 22-28-ig.

A szervezők felhívása:

Elsődleges célunk ,hogy a népi építészeti és felújítási feladatok elvégzéséhez gyakorlati fogásokat adjunk, melyek birtokában a résztvevők képesek lesznek ilyen típusú építészeti feladatokat kivitelezni. A népi építészet reneszánszát éljük, sok településintézményesen is védi régi építészeti emlékeit, de újakra is jelentős igény van....

Tisztelt Ügyfelünk!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatásban részesült ügyfelek monitoring adatszolgáltatási időszaka elkezdődött.

Az adatszolgáltatás teljesítésének részletes feltételeiről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) a honlapján a 28/2015. (II.20.) számú és a 29/2015. (II.20.) számú MVH közleményben nyújt tájékoztatást.

Az...

Elkészült a térség értékeiről szóló iskolai segédanyag

Elkészült és itt tölthető le az a segédanyag, amely a Hévíz és Zalaszentgrót térségi általános iskolások helyi értékekről szóló ismereteinek bővítését szolgálja.

A „Tananyag készítés a Zala Termálvölgye értékeiről” című LEADER projekt keretében elkészült a Hévíz és Zalaszentgrót térsége 34 településének szellemi, kulturális, természeti, történeti, társadalmi és építészeti örökségeit, hagyományait feldolgozó oktatási segédanyag. A térség 11 általános iskolájának 7. osztályos tanulóit...